LG G2 mini - testvére a példaképe

Bevezető, tartozékok

Miközben már mindenki az első félév nagy dobását, a G3-at várja, piacra kerülnek olyan modellek, amelyekre érdemes azért figyelmet szánni, hiszen a vásárlók döntő többsége nem a csúcsgépek között szemezget. A dél-koreaiak szorgosan dolgoznak azon, hogy minél feljebb léphessenek, kifizetődnek a több éves fejlesztések, gondoljunk csak az akkumulátorelrendezési technológiára, aminek köszönhetően a vállalat termékei hosszabb üzemidőt tudnak produkálni. Lépésről-lépésre válik mostanában megint egyre erősebbé az LG a mobiliparban, rendelkezésre állnak a hardveres erőforrások, nem is beszélve a saját gyártású kijelzőkről, amik a legjobbak közé tartoznak. A nagy megjelenítők viszont nem mindenkinek a tetszését nyerik el, így divat lett kompaktabb méretű telefonokat gyártani, a buliból pedig az LG sem szeretett volna kimaradni.

LG G2 mini
[+]

Tesztalanyunk, a G2 mini nagyobb testvérének nyomdokaiba próbál lépni, ám ezzel a készülékkel a dél-koreaiak már a középkategóriát szeretnék meghódítani. A számos díjat besöprő aktuális csúcsmodell után joggal hihette azt az LG, hogy a kisebb változatot is hasonló lelkesedés fogadja majd, ám ehhez mostanra már jó néhány konkurensnek lesz pár szava. A gyártó mindenesetre több dologgal próbálja ellensúlyozni esetleges hátrányait, alkottak egy végletekig személyre szabható szoftvert, egy kiváló formatervet, és rámentek a szolgáltatásokra, amikre nagy szükség van egy jelentősebb siker eléréséhez. Az alapvető hozzávalók tehát adottak, persze kérdés, hogy egy ilyen egytálétel nem lesz-e mégis kevés a felhasználóknak, hiába van benne minden, ha az adag mérete karcsú.

LG G2 mini
[+]

Az LG egy kicsit módosított a csomagoláson, a gyártó színeinek megfelelően fehérben és pirosban pompázik a téglatest alakú doboz, tetején a készülékfotó, a megnevezés, és az új biztonsági zár felirata látható. Oldalról kell felnyitni a papírkartont, hogy a zacskóba rejtett telefont megpillanthassuk. Alatta külön rekeszt kaptak a tartozékok, vagyis a microUSB kábel, a normál kialakítású fülhallgató és a töltőfej. A G2 mini fehér, fekete, arany és piros színben került forgalomba, hozzánk a legsötétebb árnyalatú verzió jutott el.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • KitKat frissítés érkezik L9 II-re és G Pro Lite-ra

    Hamarosan mindenhol erléhetővé válik a legújabb Android operációs rendszer a dél-koreai gyártó két közepes árfekvésű készülékére.

  • Előrendelhető az LG G3

    Az Egyesült Királyságban már július elejétől kapható lesz az LG G-szériás csúcsmodelljének frissített változata.

  • Mobilarena TV: Ki nyeri a háziversenyt?

    Szerda esti adásunkban az LG L90-et mutatjuk be, amely házon belül állít ellenfelet a G2 mininek, az LTE-n kívül eleget tud, hogy megszorongossa.

Előzmények

  • LG G Pro Lite Dual - lájtosan profi

    Egyre többen látnak fantáziát a hatalmas kijelzős mobilokban. Az LG lebutította G Pro készülékét, amihez persze szolidabb ár is társul, az eredmény pedig nem is vészes.

  • LG G Flex - igazi atléta

    A dél-koreai gyártó termékének hat hüvelykes OLED kijelzőjét felülről lefelé hajlították meg, az eredmény pedig elképesztő lett, ráadásul az üzemidő átlagon felüli és a rendszer is villámgyors.

  • LG Optimus F6 - középkategóriás vadászgép

    A dél-koreai gyártó újdonsága a kellemes külső mellé 4G/LTE sebességet, nagyon korrekt hardvert és jó minőségű kijelzőt is kapott, méghozzá baráti áron.

  • LG Optimus L9 II - szemmel is látható fejlődés

    A dél-koreai gyártó a korábban bemutatott L9-nek is piacra dobta utódját, mely nagyon szép formatervvel, gyönyörű kijelzővel és villámgyors szoftverrel kecsegtet.

Hirdetés