LG T385 - okos is és nem is

Bevezető, tartozékok

Manapság joggal gondolhatja az egyszeri szemlélő, hogy az alaptelefonok szinte eltűntek a piacról, minden az okostelefonokról szól. Bár a helyzet nyilván nem ennyire fekete és fehér, de tény, hogy a csapból is ablakos, droidos és almás víz folyik, a tendencia pedig már az alsó árszegmensben is megfigyelhető. Ez elsősorban a kedvező árfekvésű androidos telefonoknak köszönhető, a kevésbé ismert, főleg kínai gyártók szinte elárasztják a piacot az úgynevezett olcsódroidokkal, ám a nagyokat sem szabad félteni. A Samsung kimondottan aktív ebben a szegmensben (is), elég csak a Galaxy Mini szériára gondolni, ám az LG is támad, a gyártó legújabb versenyzője az Optimus L3 nevet viseli.

LG T385
[+]

Az úgynevezett feature phone-ok, azaz alapmobilok piaca viszont szinte teljesen a kicsik játszóterévé vált. A palettát néhol egy-egy Nokia gyártmányú modell színesíti, ám a nagyok (például a HTC, a Samsung, a Sony és az LG) nem nagyon szólnak bele a játékba. A nemrég szerkesztőségünkbe érkezett T385 ezen a sztereotípián hivatott változtatni, az LG gyártmányú modell ugyanis egészen jól muzsikált, szoftveresen és a külső szempontjából ugyanis az átlag alapmobilok fölé emelkedik a gyártó üdvöskéje.

LG T385
[+]

A telefon egy aprócska dobozban érkezett, melyben mindössze egy kézikönyv és egy töltő lapul, utóbbit a microUSB-aljzatra érdemes csatlakoztatni. Sajnos ez azt jelenti, hogy az adatkábel és a memóriakártya kimaradtak a játékból, így ezeket a vásárlónak külön kell beszereznie.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés