Nokia Asha 311 - lehettél volna oktató

Bevezető

A Microsoft, a Windows Phone 8 és a nagy bejelentések árnyékában egy kicsiny, nem túlságosan drága, kézreálló, érintőkijelzős telefonnal csak most lép piacra a Nokia, noha az Asha 311 létezéséről már egy ideje tudunk. Aki valamennyire is járatos a témában, keni-vágja, hogy az Asha sorozatba tartoznak a finnek egyszerűbb modelljei, amelyek még az S40-es menürendszer jóég tudja hanyadik reinkarnációján nyugszanak. Igen, az S40 még a klasszikus Nokia 5110-es debütált, azóta fejlesztgetik és dajkálgatják a finnek, rá sem lehet ismerni, felcseperedett, na. Ettől még nem lett okos, bár most már legalább úgy néz ki, legalábbis napfénnyel szemben, erősen hunyorítva. Az Asha modelleket általában a fejlődő országok piacaira szánja a gyártó, de a komolyabb aspiránsokat terítik Európában is. Korábban dr. Kind már megismerkedett a meglehetősen felejthető Asha 305-tel, most viszont a csúcs-Asha jutott el hozzánk a VIP-Phone jóvoltából.

Nokia Asha 311
[+]

Kezdjük ott, hogy pillanatnyilag a Nokia mintaboltokban is 40 lepedő a cucc ára, ami egy kicsit talán mellbevágó. Nyilván viszonyítás kérdése, ennél olcsóbban is akadnak Android rendszerű okostelefonok bőven, és persze nézhetjük azt is, hogy az alapfunkciók tekintetében a tesztalanyunk is egész sokoldalú mind adatátviteli, mind pedig testreszabhatósági szempontból, de azért ez mindenképpen sok egy kicsit. Erős a gyanúm, hogy még az idén majdnem 30 ezerig le fog ez csökkenni, ott már van létjogosultsága a dolognak, az okostelefonból azért erősen a belépő kategória. Ha viszont abból indulok ki, hogy az elég szerencsétlen Asha 305-nél mennyivel jobb, akkor azonnal meg kéne venni, de ez nem az Asha 311 érdeme.

Nokia Asha 311
[+]

Sokszor felteszik nekünk a kérdést, hogy szüksége van-e mindenkinek okostelefonra. A válasz nyilván nem. De ha egy készüléket felturbóznak annyira, hogy abban van WiFi, 3G, telepíthető alkalmazások, email kliens, Facebook és Twitter elérhetőség, s ebbe beleölnek rengeteg fejlesztési munkát és pénzt, majd a végeredmény ennyibe kerül, akkor már lehet, hogy sokkal jobban megérte volna inkább egy okostelefont butítani kissé, bár ennyi lóvéért még csak ilyesmi sem lett volna szükséges. És esküszöm, hogy ha a szívemre teszem a kezem, még akkor is azt mondom, hogy egy 40 lepedős Android cuccot jobb kezelni, mint az Asha 311-et, pedig ezen még fizikai híváskezelő gombok is vannak. Kicsit előreszaladtunk, mindjárt jönnek a részletek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés