Huawei G8 - próbálja figyelni a nagyokat

Bevezető, tartozékok

Mobilos szempontból az ágyúk leginkább a barcelonai Mobile World Congress, valamint a berlini IFA kiállításokon szoktak eldördülni, hiszen sok nagy gyártó ilyenkor leplezi le legújabb készülékeit. Persze vannak olyan techóriások is, akik mostanában inkább saját eseményt tartanak, ilyen a Samsung, az Apple, vagy éppen az LG, ám a Huawei csak részben tartozik ezek közé, ők a német fővárosban ismét két kiváló eszközzel készültek. A kínai gyártónál szalad a szekér, hiszen hazai földön elsőként szállíthatnak le 100 millió kütyüt, amivel egyébként 18,7 százalékos részesedést szereznek (ez a statisztika természetesen csak a világ legnépesebb országára értendő), ráadásul a felhasználók kegyeiért szoftveresen is versenyeznek, hiszen már azt is lehet tudni, hogy mely termékek kapják meg az Android 6.0 Marsmallow operációs rendszert.

Egész korrektül néz ki elölről
Nem lett apró, de ettől még jó a fogása [+]

A Huawei ráadásul a Nexus vonatra is felült, hiszen idén két új referenciamodellel frissült a Google terméksorozata, melyekből az egyiket az LG, a másikat viszont a kínai cég gyártja, eddig még nem került ki a boszorkánykonyhájukból ilyen mobil, de jól látszik, hogy milyen magas szintre emelkedtek ezzel a lépéssel. Visszatérve Berlinre, itt debütált a cég csúcsphabletje, a Mate S, amit már volt szerencsénk letesztelni, a készülék pedig kapott egy testvérmodellt is, ami külső dimenziók tekintetében egy icipicit nagyobb, tudás szempontjából egy kicsit visszafogottabb lett. A G8 névre keresztelt phablet az Ascend G7 örököse, ráadásul méltó örököse, hiszen szinte minden téren fejlődött elődjéhez képest, és olyan plusz funkciókat is kapott, melyek időtállóvá teszik. A tudást persze most is meg kell fizetni, konkurensből pedig akad néhány, nem lesz könnyű feladata a G8-nak sem.

Gusztusos a csomagolás
Gusztusos a csomagolás [+]

A Huawei nagyon gusztusosan tálalja termékeit, a G8, amit a Speedshop bocsátott rendelkezésünkre, egy fekete dobozban érkezett, Rio felirattal az oldalán. A fedél levétele után tárul elénk minden, olyan, mintha egy polcra egymás mellé helyeznénk a könyveket, tényleg jól néz ki. Középen vár minket a mobil, tőle balra egy kis szelencében lapul a többnyelvű használati útmutató, jobbra pedig az 1 amperes töltőfej, a microUSB kábel, a SIM-tű, valamint a hívások kezelésére képes, félig hallójáratba illeszkedő kialakítású headset található. A G8 fekete, fehér és arany színben érhető el.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Huawei Mate S - az Erő nincs vele

    Nem minden Mate S született egyenlőnek: a nálunk járt, 32 gigabájtos változat Force Touch technológiával nem, villámgyors ujjlenyomat-olvasóval és optikai képstabilizátorral viszont fel lett vértezve.

  • IFA 2015: Megnéztük a Huawei G8-at

    A berlini kiállításon lehetőségünk nyílt megtapogatni a kínaiak középkategóriás phabletjét, mely 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel és ujjlenyomat-olvasóval hívja fel magára a figyelmet.

  • 5,5 hüvelykes kijelzővel debütált a Huawei G8

    A kínai vállalat újdonsága a phablet kategóriában versenyez, Snapdragon 615 chipset hajtja meg, és kapott hátlapra szerelt ujjlenyomat-olvasót is.

  • Huawei P8 - nekik nem 8

    Erős csúcskészülékkel rukkolt elő a Huawei, amely a küllem és a kamerák tekintetében is megszorongathatja a riválisokat, ám hiba is becsúszott a gépezetbe.

Hirdetés