- 2017. október 3., 09:00
A telefonokban lévő chipek pontossága jelenleg méterekben mérhető, ez akár már jövőre 30 cm-re csökkenhet.
Hirdetés

A GPS az okostelefonok alapfelszereltségét képezi a kezdetektől fogva. A technológia sokat fejlődött, és a GLONASS rendszer révén akár már pár méteres pontossággal meg lehet határozni a helyzetünket – a pontosság pedig hamarosan még tovább javul, gyakorlatilag tökéletes lesz. Mindez a Broadcom múlt héten bemutatkozó chipjének, a BCM47755-nek köszönhető, amely az ígéretek szerint 30 cm-re csökkenti a hibahatárt – vagyis optimális vételi viszonyok között akár azt is meg fogja tudni mondani a telefon a GPS adatai alapján, ha lépünk egyet valamelyik irányba. A pontosság akkor is javul, ha a vételi helyzet nem ideális, így a szűk utcákban is nehezebb lesz eltévedni. A Broadcom a pontosságot úgy javítja, hogy az L1-es mellett az L5-ös kategóriájú jeleket is figyelembe veszi – a kereskedelmi forgalomban kapható megoldások közül a világon elsőként.

A Broadcom nem mellékesen azt is belebegtette, hogy az új chip 50 százalékkal kevesebb energiával beéri, ami nyilván jót tesz majd a telefonok üzemidejének – bár az tény, hogy a GPS már most sem tartozik az energiazabáló hardverek közé, így összességében legfeljebb néhány százalékos előrelépésre számíthatunk.

A vállalat a mintapéldányokat már eljuttatta a partnereknek, így nem elképzelhetetlen, hogy az eddigi legpontosabb GPS már a jövő év elején bemutatkozó csúcstelefonokba (így például az LG G7-be vagy a Samsung Galaxy S9/S9+-ba) is bekerüljön.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00
2020. június 8., 10:00