szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most először nyílt lehetőség arra, hogy valaki Bitcoinnal fizetve vásárolhasson meg lakást Budapesten.

A virtuális pénzek legnépszerűbbjeként ismerhető Bitcoint (BTC) egyre több helyen fogadják el fizetőeszközként. Leginkább persze a digitális vonalon terjed a dolog, ahol már kisebb és nagyobb cégek is beálltak a sorba, úgy mint a Microsoft, akik 2014 decemberében adtak utat a lehetőségnek, hogy a felhasználóik Bitcoinnal fizethessenek a digitális tartalmakért. Van egy dubaji ingatlankereskedő hálózat, ahol csakis BTC-vel lehet kifizetni a megvásárolt apartmant, sok helyen pedig "egyszerű" üzletekben, kiskereskedelmi láncokban tudunk vele fizetni.

A Netlife közleményében emlékeztet, hogy Magyarországon is elindult a felzárkózás ezen a téren, hiszen a Bitcoin ATM-ek mellett, most már lakást is vehetünk a digitális pénztárcánkban heverő kriptovalutáért cserébe.

Netlife

Az ár, amiért a XIV. kerületi ingatlant áruba bocsájtották: 15 BTC. Ez jelenleg körülbelül 32-33 millió forintnak megfelelő összeg, ami a cég szerint reálisnak tekinthető a mai budapesti ingatlan árak és az igényesen felújított lakásról feltöltött fotókat figyelembe véve. Nem árt persze tudni arról is, hogy a kriptovaluták árfolyama néha igen gyorsan változik igen sokat – nemrég éppen pár perc alatt 275 millió forinttal lett gazdagabb valaki. Hogy éppen mennyit ér egy Bitcoin, azt ezzel a kalkulátorral gyorsan kiszámolhatja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg.hu Tech

Indult egy új magyar lakáskereső oldal, és elég jó dolgokat tud

Livlia néven indult el a legújabb hazai ingatlankereső weboldal. A szájt aligha fogja két hét alatt fejére állítani a piacot, de néhány hónap alatt azért már van erre esélye: megéri rajta körbenézni, érdekes dolgokkal pezsdíti fel az albérletes és lakásvásárlós világot. Hova érdemes költözni, ha közel kell legyen a gyerek iskolája, a barátok és a munkahely – egyszerre? Azt ígérik, rendszerükben erre is könnyen meg lehet találni a választ.

Balogh Csaba Tech

Blockchain – Egy szó, amelyet jobb, ha megismer, mert átalakíthatja az életét

A mesés haszon mellett bármelyik pillanatban hasonló mértékű bukás is benne van a Bitcoinban, az Ethereumban és más kriptopénzekben. Ezzel együtt jelenleg sokan csak a gyors meggazdagodás lehetőségét látják benne – azok közül is, akik egyáltalán nem értik, hogyan is működik egy ilyen, elektronikus pénz. A háttérben a blockchain technológia van, amely idővel a jelenleg érzékelhetőnél jóval nagyobb változást hozhat életünkbe.