szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Asztro-trilógia címmel felfrissítve, új elemekkel gazdagítva nyílik meg újra a Bélyegmúzeum világegyetemről szóló időszaki kiállítása május 22-én Budapesten.

A Bélyegmúzeum tájékoztatása szerint az űrtárlat legfőbb célja, hogy a bélyegeken keresztül szórakoztatva meséljen az univerzumról.

A kiállítás anyagában minden olyan űrszonda és űrhajó látható, amely leszállt valamely égitesten, emellett a bélyegeken keresztül megismerhetők a csillagászat történetének főbb állomásai és tudósai. A bélyegkiállításon mozgóképekkel is körbejárják az űrkorszak egy-egy égitesthez kapcsolódó krónikáját, valamint külön fejezetben mutatják be a magyarok szerepét a világűr felfedezésében. A csillagképek és asztrológiai ábrázolásaik, a keleti és a nyugati zodiákusok szintén szerves részét alkotják a tárlatnak, amelyből a tudományos-fantasztikus bélyegek sem hiányozhatnak.

Jó néhány különleges darab is gazdagítja a válogatást a világ postái jóvoltából: aranyból, ezüstből készült, háromdimenziós, hologramos, illetve UV-ábrákkal ékesítettek űrtémájú bélyegek is láthatók lesznek.

Bélyegmúzeum

Ezentúl az időszaki kiállításon a csillagtérképek mellett "planetáris ugróiskola" várja a látogatókat, a tárlat "beszélő bélyegein" pedig Ptolemaiosz, Kopernikusz és Tycho Brahe személyesen mondja el nézeteit a világ működéséről. Az okostelefonnal érkezők számos, a témához illő zenei illusztrációt is kapnak a látvány mellé, QR-kódok segítségével. A gyerekek a szervezett múzeumpedagógiai foglalkozásokon a csillagokról szóló mesék mellett találkozhatnak a legnépszerűbb űrből jött emberi lénnyel, a kis herceggel, és otthonával, a B-612-es kisbolygóval is.

Az Asztro-trilógia című kiállítás október végéig látogatható a Bélyegmúzeumban, ahol csaknem 13 millió bélyeget őriznek. A bélyegek mellett bélyegvázlatokat, bélyeg-nyomóeszközöket, alkalmi bélyegzőket, okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjakat is őriz a múzeum.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.