5G-vel és 10 GB RAM-mal jöhet a Xiaomi Mi MIX 3

0

Nagyjából két hete terjedt el a hír, miszerint október 15-én mutatják be a Xiaomi legújabb mobilját, ám ez sajnos nem történt meg. Szerencsére azonban a kínai gyártó gyorsan reagált, és elárulta a pontos dátumot, valamint pár érdekes és meglepő részletet.

A Xiaomi egy poszteren jelentette be, hogy október 25-én érkezik a Xiaomi Mi MIX 3, és a képen jól kivehető, hogy valóban kicsúsztatható mobilt kapunk majd.

A Mi MIX szériát sokan kedvelik, hiszen a gyártó ennél törekszik leginkább a kávamentességre, és a csúcshardver mellé általában korrekt ár is párosul. Ezúttal hatalmasat lépést tehetne előre a Xiaomi, mivel a kamera frontoldalról való száműzése miatt bőven 90%-os kijelző/előlap arány fölé mehetnek.

A specifikációról még nem sok minden derült ki, de várhatóan a Snapdragon 845-ös chip teljesít majd benne szolgálatot. Nemrég azonban egy másik előzetes kép is kikerült, amelyen a titokzatos 5G/10G feliratokat láthatjuk. Ez valószínűleg arra utal, hogy a jövevény már 5G képes lesz, ráadásul 10 GB memóriát kaphat.

Szerencsére nem kell már sokáig várnunk, hiszen a jövő hét folyamán leleplezik a Mi MIX 3-at. Kétségünk sem lehet afelől, hogy egy iszonyat jó mobilt kapunk, ráadásul a Xiaomit ismerve nagyjából féláron lehet majd beszerezni a mostani 3-400 ezer Ft-os csúcsmobilokhoz képest.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: GSMarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid