Gyerekek szemét óvja a Szemfüles applikációja

Kütyü Magazin - 2018. december 6.

Már elérhető az Androidra fejlesztett Szemfüles applikáció, amelyet alapszoftverként javasolt alkalmazni minden gyermeke egészségére odafigyelő szülőnek. 

Ahogy a felnőtteknél a magyar startup által fejlesztett, alapvetően pislogásra és monitor-szem távolságra figyelmeztető számítógépes szoftverrel, úgy a gyermekek esetében az app használatával érhető az el, hogy a huzamosabb ideig tartó okostelefonon történő rajzfilmnézés vagy játék közben ne felejtsenek el pislogni, valamint az eszközt is a megfelelő távolságra tartsák a szemüktől. A gyakori mobil nézés közelről a szem gyengüléséhez vezethet, ami rövidlátást okozhat már rövidtávon is. Gyermekeknél ezek a szemet ért hatások hatványozottan terhelnek, ezért ők különleges védelmet igényelnek.

A KSH adatai szerint 100, gyermekes háztartásra 2016-ban 115 okostelefon jutott, amelyek száma 2017-re 143 darabra nőtt. Az iskolákat ellátó orvosok vizsgálatai alapján az iskolás korú gyermekek egyes szembetegségei Magyarországon a 2016/2017. tanévben: 442154 vizsgált gyermekből 95373 főnél voltak fénytörési hibák és alkalmazkodási rendellenességek, 2688 főnél mutattak ki kancsalságot és 2887 gyermek esetében vakság és csökkent látást állapítottak meg. Előbb-utóbb biztosan a gyermek kezébe kerülnek az okos eszközök, amelyek helyes használatához az ingyenes, egészségmegőrző Szemfüles app is hozzájárul. A használat közbeni figyelmeztetések mellett méréseket is végez az applikáció, amelyből a használatot követően a szülő kiolvashatja, hogy a gyermek eleget pislogott-e, mennyire volt megfelelő távolságra az eszköz és reagált-e az applikáció figyelmeztető jelzéseire.

„A saját kislányomnál vettem észre először, hogy sokáig nem pislogott, amikor rajzfilmet nézett a telefonomon. Ezután figyeltem meg irodai környezetben, elmélyült munka során a kollégáimon és magamon is ugyanezt, ez adta az ötletet, hogy fejlesszünk egy figyelmeztető szoftvert. Küldetésünkké vált, hogy a sajátunk mellett a következő generációk szemét is segítsük megmenteni” – mondta Fári Tamás, ötletgazda, a Szemfüles Preventív Kft. ügyvezetője.

„Rendkívül fontos, hogy már kezdetektől tegyünk a gyermekek szeme védelméért, mielőtt visszafordíthatatlan következményei lennének a monitor vagy kijelző rossz használatának. A hosszú pislogás nélküli másodpercek alatt még az egészséges, jó minőségű könnyfilm mellett is foltokban kiszárad a szemfelszín, ami égő, szúró érzéssel jár és hosszú távon is rontja a látás- és életminőséget. A szem száradása következtében károsodhat a szemet borító hámfelszín is, ami által fogékonyabb az egyén a szemfelszíni fertőzésekre, ráadásul szemszárazság következtében akár szaruhártya- és kötőhártyagyulladás is kialakulhat” - figyelmeztet dr. Argay Amanda, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézet Szemészeti Osztályának orvosa.

Vissza