szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mintegy 1,4 milliárd forintot költhetnek el arra, hogy informatikai szempontból biztonságosabb legyen a magyarországi EP-választás.

A FireEye kiberbiztonsági cég nemrég jelentette be: bizonyítékot talált arra, hogy orosz hackerek akarják megzavarni az EP-választást. Az államilag támogatott csoportok – a Fancy Bear néven is ismert APT28, valamint a Sandworm – olyan hitelesnek tűnő, valójában azonban adathalász e-maileket küldött szét a tisztviselőknek, amelyekkel kormányzati információkhoz juthatnának.

Mindezt érzik az európai politikusok is, akik március 12-én fogadtak el egy állásfoglalást, amely szerint Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, és ha újra megsértik a nemzetközi jogot, további szankciót kell bevezetni Moszkva ellen. Emellett az Európai Parlament arra is kötelezné az EU tagországait, hogy a saját választási rendszerüket is módosítsák, lehetővé téve, hogy fellépjenek a dezinformációs kampányok és minden más olyan próbálkozás ellen, ami a demokratikus választás rendjét veszélyeztetné.

A Népszava szerint a magyar választási rendszer már elkezdték felkészíteni, igaz, egyelőre több probléma is akad a választás informatikai rendszerével. Március elején a Választási Kommunikációs és Információs Rendszerbe például csak nagy nehezen tudtak belépni a választási irodák tagjai, de az is kérdés, miként viseli majd a terhelést az eredményeket rögzítő Nemzeti Választási Rendszer.

A kibervédelemre is jelentős mennyiségű pénzt fordítanak: a hálózat védelmére és működetetésére 377 millió forintot,

a választási informatikai rendszerek üzemeltetésére, fejlesztésére és minőségbiztosítására 1032 millió forintot tervezett a választási szerv

– írja a Népszava.

Emellett létrehozták a Választási Informatikai Biztonsági Műveleti Központot, amely folyamatosan figyeli, történik-e bármilyen támadás a rendszer ellen. A műveleti központtal az önkormányzati választásokat is védeni akarják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.