Korrekt áron érkezhet az iPhone SE 2

Sok Apple rajongó álma valósulhat meg az iPhone SE második generációjának megjelenésével, hiszen a jelenlegi modellekhez viszonyítva jóval kedvezőbb áron kínálná a már megszokott iPhone élményt.

Az információt ismét Ming-Chi Kuo szolgáltatta, aki az egyik legmegbízhatóbb szivárogtató, már ami a cupertinói céggel kapcsolatos híreket illeti. Állítása szerint a 2016-ban megjelent elődhöz hasonló áron, 399 dollárért juthatunk majd hozzá. Itthon egyébként 158.990 Ft-os áron debütált az iPhone SE, és most is hasonló árra számíthatunk.

Az iPhone SE a mai napig sokak kedvence, hiszen kifejezetten kompakt mérettel bírt. Szinte biztos volt, hogy az Apple előbb utóbb kiadja az utódját, hiszen rengeteget eladtak belőle az elmúlt évek során. Ideje volt tehát a frissítésnek, amely Kuo szerint 2020 első negyedévében kerül majd forgalomba.

És hogy pontosan mire is számíthatunk? Állítólag az iPhone 8 dizájnját örökölheti majd az újdonság. A belsejében az A13-as Bionic chip kerül majd 3 GB LPDDR4X RAM társaságában, a tárhely pedig 64, illetve 128 GB lehet. A szokásos szürke és ezüst színek mellett érkezik majd egy piros változat is.

Kuo szerint az új széria nagyon népszerű lesz majd a kedvező árcédula miatt, és Apple rengeteg új vásárlót szerezhet majd általa a középkategóriában. Bizonyára sokan vannak akik vágynak egy iPhone-ra ám nem tudnak, vagy nem akarnak 300 ezer forintot kiadni érte, nekik pedig tökéletes alternatíva lehet az iPhone SE 2.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá