Huawei: Nem tudja helyettesíteni a HarmonyOS az Androidot

A Huawei gőzerővel dolgozik saját rendszerén, ami Kínában Hong Meng OS néven, a világ többi országba pedig HarmonyOS-ként fog érkezni.

A CBNC készített egy interjút Ren Zhengfei-el a Huawei vezérigazgatójával, akit többek között az új rendszerről és az amerikai tiltásról kérdeztek. A beszélgetés során ismét elhangzott, hogy a Huawei-nél azt várják, hogy a HarmonyOS nagyjából 2-3 év múlva elér az iOS szintjére, és a globálisan használatban lévő eszközök legalább 10 százalékán fut. Arra mondjuk nem tértek ki, hogy itt csak a telefonokra gondolnak, vagy olyan készülékekre is, mint például az okos TV-k, táblagépek, vagy laptopok. Ren Zhengfei beszélt az Android és a HarmonyOS kapcsolatáról is, meglátása szerint semmi gond nincs a rendszer képességeivel, de teljesen nem tudják kiváltani vele az Android-ot.

Aki tehát a közeljövőben újonnan bemutatott Huawei mobilok közül vásárol kénytelen lesz kompromisszumot kötni, bizonyos applikációk ugyanis nem lesznek elérhetőek az eszközre, ettől függetlenül más alkalmazásboltokban találhat rá megfelelő alternatívát. Az amerikai tilalommal kapcsolatban elmondta, hogy a szankciónak már nincsenek olyan jelentős hatásai a cégre. Korábban úgy számoltak, hogy ebben az évben 20-30 milliárd dollárral kevesebb pénz folyik majd be, most úgy tűnik ez az összeg megáll majd 10 millió dollárnál. Zhengfei szerint a közeljövőben nem fogja feloldani az USA a tiltást, ők azért optimisták maradnak és nyitottak bármilyen tárgyalásra. A Google-lal továbbra is jó kapcsolatot ápol a Huawei, így ha az Egyesült Államok levenné a feketelistáról a kínai céget, folytatódhat minden úgy, ahogy az elmúlt években.

FORRÁSgizchina
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.